
Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók
Slamovits Horváth-Beáta, az Everderm Klinika tulajdonosa Holp Rebekával, a TV2 riporterével egy fedett strandröpladba pályáról jelentkezett be a péntek reggeli Mokkába, ahol a fényvédelem fontosságáról beszélgettek.
Ott, ahol át tud hatolni az UV-sugárzás, ott tud kárt is tenni a bőrön. Én azt szoktam tanácsolni, hogy fényvédő nélkül már csak azért se induljunk el – akár zárt helyszínre megyünk, akár nyitott helyszínre – mert amíg elérkezünk a helyszínre, úgyis ki van téve a bőrünk az UV-sugárzásnak
- fogalmazott a bőrszépészeti nagykövet.
A szakértő kiemelte, hogy meg kell különböztetni az UV-A- és az UV-B-sugárzást, mert ezek máshogyan felelnek a bőrt ért károsító hatásokért.
Az UV-A ugyanis folyamatosan jelen van – akár télen, akár nyáron – és a bőr mélyebb rétegeibe hatol be. Éppen ezért kell minden egyes nap, rendszeresen védeni a bőrünket, mert ez a melanóma kialakulásáért és a bőr öregedéséért is felel.
Az UV-B-sugárzás viszont inkább a nyári időszakban erősebb, ez főként a bőr felületén fejti ki káros hatásait, leégés formájában mutatkozik meg.
Ám nem csak a bőrünk, a szemünk is ki van téve a káros sugaraknak. Így érdemes azt is megfelelő eszközökkel, praktikákkal védeni.
Beáta elárulta, hogy a répában fellelhető karotin hozzájárulhat a bőr természetes védekezőképességének növeléséhez, ám más élelmiszerek – köztük a paradicsom – is elősegíthetik azt.
Hangsúlyozta, hogy egy egészséges bőrön kevésbé tud a nap károkat okozni.

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja

Valóra váltotta ígéretét a népszerű Kincsvadász

Elképesztő áttörés: egy új technológia képes lehet felismerni a bántalmazást