
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Rengetegen rettegnek a fogászati kezelésektől, ám idővel maguk is megtapasztalják, hogy félelmük legtöbbször alaptalan.
Sokat segíthet azonban az ijedtség leküzdésében, ha felkészülten ülünk a fogorvosi székbe.
Ennek érdekében Khaled Kasem, az Impress fogszabályozó főorvosa összegyűjtött 6 dolgot, amit mindenképpen kerüljünk el a vizsgálat előtt - írta meg a Mirror hétfőn.
1. Ne igyon alkoholt!
Logikusnak tűnhet a félelem elmulasztására felönteni a garatra már a fogorvosi látogatást megelőző éjszaka, azonban nem jó ötlet. Az alkohol kiszáríthatja a száját, ami más száj-egészségügyi problémák gyakori jele, és ezért megzavarhatja a pontos diagnózist.
2. Ne cigizzen!
A dohányzó páciensek legtöbbször cigarettázással próbálják palástolni idegességüket, ez azonban ilyenkor egyrészt nem ildomos, másrészt nem egészséges. Elszínezheti a fogakat, sőt, adott esetben még szuvasíthatja is azokat. A legjobb az, ha 24 órával a kezelés előtt már nem dohányzik.
3. Ne fogyasszon kemény ételeket!
Mielőtt ellátogat fogorvosához, mindenképpen harapjon valamit, hiszen éhesen rosszul is lehet a várakozástól vagy egy-egy beavatkozástól. Érdemes azonban megválogatnia, milyen alapanyagokat választ. Leginkább könnyen emészthető, gyomorbarát étel ajánlott. Fontos, hogy kerülje a kemény ennivalókat, mint a dió, mogyoró, vagy akár a popcorn, hiszen ezek könnyen felsérthetik az ínyünket, sőt, a fogainkba szorulva gyulladást is előidézhetnek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
4. Ne igyon forró italokat!
Vannak, akik rutinszerűen egy csésze forró kávéval vagy teával kezdik a mindennapjaikat. Ezek a szokások azonban könnyen a fogak elszíneződéséhez vezethetnek, mi több, a magas hőtartalmú italok fogérzékenységet is előidézhetnek. Főként akkor, ha kint hideg az idő. A szakértő azt ajánlja, hogy a vizsgálat előtt már csak vizet fogyasszunk.
5. Ne sminkeljen!
Gyakori probléma a fogorvosok körében, hogy a páciensek olyan mennyiségű sminkben ülnek be a kezelőszékbe, ami már zavaró a vizsgálat során. Semmiképp ne viseljen rúzst, mert nem csak elmosódhat, hanem egy-egy fogászati anyaggal reakcióba is léphet.
6. Ne tisztítsa túl a fogait!
Ha fogászati vizsgálatról van szó, vannak, akik hajlamosak „túlmosni” a fogaikat. Ez viszont oda vezethet, hogy a páciens felsértheti az ínyét, így fertőzésveszély lép fel a kezelés során. Azonban nem ez az egyetlen probléma. Ha valaki fele annyira sem mos alaposan fogat általában, mint a kezelés előtt, akkor az orvos fals képet kaphat a szájhigiéniájáról.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek