Így vehetsz 3% kamattal ingatlant, akkor is, ha már van lakásod!

Az ingatlanszakértő szerint nemcsak első vásárlóknak, hanem “okosan tervezőknek” is aranybánya lehet a lehetőség.

Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió ,,Jó reggelt Magyarország!” című műsorában. A részletekről Balogh László ingatlanszakértő számolt be a szerdai Mokkában.

Bár csak szeptemberben indul a program, de júliusban az eladó lakások és házak iránti érdeklődések száma az előző hónaphoz képest 28 százalékkal nőtt, ami elképesztő növekedés

- kezdte Balogh László, hozzátéve, hogy most azok is nézelődnek, akik nem feltételen első lakás vásárlóként tervezetek ingatlant venni, hanem keresik a megoldást, hogy mégis azok legyenek. A rendelet ráadásul elég rugalmas. A szakértők úgy látják, hogy viszonylag széles réteget fog érinteni a hitelfelvevők köre, ami jelentősen tudja növelni a lakáspiac forgalmát.

Például azokat a házastársakat is érintheti, akik 50-50%-ékban tulajdonolják a közös otthonukat, de vannak gyermekeik, így tudnak még egy ingatlant vásárolni 3 százalékos hitellel, segítve ezáltal a gyermek indulását a nagybetűs életbe

- említette az ingatlanszakértő, azt is hangsúlyozva, hogy az újabb ingatlan akár bérbe is adható.

A különböző élethelyzetekre is tekintettel van a rendelet. Ugyanis, ha valakinek van ingatlantulajdona, de annak értéke nem haladja meg a 15 millió forintot, akkor még élhet a kedvezményes hitelfelvétellel.

A program maximum 50 milliós hitelt tesz lehetővé, amit legfeljebb 25 évre lehet felvenni. Ami rendkívüli, hogy a fix 3 százalékos kamat a teljes futamidőre értendő.

Aki kimaximalizálja a programot, az havi 237 ezer forintos törlesztőrészlettel számolhat, 25 éven keresztül. Ehhez a bankok rendszerint legalább nettó 480 ezer forintos jövedelmet várnak el, ami úgy is teljesíthető, ha a szülő adóstársként csatlakozik. Házaspár esetén, pedig a házastárs automatikusan adóstárs, így kettejük jövedelme kerül figyelembevételre a hitelképesség meghatározásakor.

Vannak bizonyos fékek a programban.

Másfél milliós négyzetméterárnál drágább ingatlant, száz milliós értéket meghaladó társasházi lakást, vagy százötven milliót meghaladó családi házat nem lehet vásárolni

- hangsúlyozta Balogh László.

Két hatással számol az ingatlanszakértő: A fiatalok el tudnak indulni az első lakáshoz-jutás útján, az eladók pedig - a sikeres értékesítés révén - adott esetben szintén vevőkké válhatnak, egy újabb ingatlanügylet kapcsán. Mindennek köszönhetően óhatatlanul egy láncreakció indulhat meg a lakáspiacon, ami az egész országban egy általános ingatlanpiac-élénkülést fog okozni. Mivel a négyzetméter-ár is maximalizálásra került a programban, a használtlakásoknál elrugaszkodott árak is enyhülhetnek a jövőben.

2025. augusztus 06. 11:41
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Magas vérnyomás, koleszterin, dohányzás, mozgáshiány, elhízás és stressz. Sokszor csak akkor derül ki, amikor már sú...
family
Nemzetközi kifutók sztárja lett Mészáros Lili! Csúcsra tör a Topmodell leszek felfedezettje, most megmutatja, hogy m...
family
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...