
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Mint egy hatalmas K.O., úgy érezte. Szédült, eldőlt, nem tudott felállni, többször arccal beleesett a vízbe. Csak annyi ereje maradt, hogy egyszer kiabáljon a lányának: baj van. Berohantak érte a Balatonba. Kivonszolták, mentőt hívtak, megműtötték, most pedig sztrókja után először adott interjút a TV2 stábjának a legendás tévés, Rózsa György.
Az volt a szerencsém, hogy egyrészt a lányom kint volt és figyelt, másrészt, hogy még egyet tudtam kiabálni: Segíts Csilla!
- emlékezett vissza Rózsa György.
Nem értette, hogy mi történik vele. Gyenge volt, szédült, nem tudta koordinálni mozdulatait. Később megállapították: sztrókot kapott.
A műsorvezető Balatonfenyvesen nyaralt a lányával és unokájával együtt, amikor rosszul lett. Csilla futva vetette magát a vízbe, miközben segítségért kiáltott. Kihúzták az apát a vízből, majd azonnal mentőt hívtak. A Kaposvári Kórház Intenzív Osztályára került, ahol megműtötték.
Három havonta kontrollvizsgálatra kell járnia. Sokat pihen, most ideje lett az évek óta dédelgetett álma megvalósítására: egy könyvet ír, ami a pályájáról szól.
Ezt abból az alkalomból írom, hogy éppen 60 évvel ezelőtt szerepeltem először a televízió képernyőjén
- árulta el a legendás tévés, aki szerint a gyönyörűségek mellett nem rejti majd véka alá az elmúlt évek gyötrelmeit sem. Sztrókja után, nagy megkönnyebbüléssel vallja: élete újra a megszokott vágányon fut.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát