
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
A csütörtök esti Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a 2024-ben várható ünnepnapokat, pihenőnapokat és plusz munkanapokat.
A január elsején hatályba lépő és minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra kiterjedő szabályozás szerint jövőre összesen 7 hosszúhétvégével számolhatunk, mivel szerencsére egyetlen ünnepnap sem esik hétvégére. Így háromnapos hosszú hétvége lesz:
Négynapos hosszúhétvégékből sem lesz hiány:
A karácsonyt jövőre szintén tovább ünnepelhetjük, erre 6 nap áll majd mindenki rendelkezésére.

Fotó: Shutterstock
A szerda-csütörtökre eső december 25-26-át egészül ki december 24. keddel és a 27-i péntekkel
- olvasható a közleményben.
Végül, de nem utolsó sorban pedig 2024-ben három áthelyezett munkanappal kell majd számolni:

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó