
Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban
Két évvel ezelőtt, éppen Mikulás napján az egész országot lesújtotta a hír, hogy elhunyt a legendás Omega együttes frontembere. Kóbor János családja azóta is nehezen tud együtt élni a hiányával, a fájdalom pedig az ünnepek közeledtével egyre csak erősödik, hiszen, ahogy a család fogalmazott, korábban a karácsonyt mindig közösen, meghitten ünnepelték. Ez a feladat viszont ma már özvegyére, Deme Zsókára, valamint lányára, Kóbor Lénára marad, akik ilyenkor megtörten idézik fel a régi emlékeket.
Mindig mindent együtt csináltunk, együtt készültünk, együtt készítettük a külső és a belső dekorációt is, és most ezt ketten csináljuk Lénácskával. Annyi emlék tódul ilyenkor, mindig megállunk, emlékezünk, beszélgetünk, hogy ezt Meki hogy csinálta volna, mindig eszünkbe jutnak dolgok. Tehát ez egy picit nehéz időszak, de próbáljuk ebből is, mint mindenből a legtöbbet, a legjobbat kihozni
– árulta el az édesanya a Tények Plusznak.
A legendás énekes tehetsége azonban tovább szállt lányára is, aki édesapja zenéinek feldolgozása mellett a színházban is kipróbálhatta már magát. Léna a Gyöngyhajú Lány Balladájában felújított verzióban énekli az örökzöld dalokat, a színpadon pedig teljes mértékben érzi apja támogatását, aki bizonyára nagyon büszke lenne most fiatal, ám igencsak tehetséges lányára.

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én