Így néz ki most a brutálisan megvert Orosz Bernadett, évekkel később, most sírva színt vallott

A megvert nők lelkén a bántalmazás során olyan sebek keletkeznek, melyeken talán soha nem lesznek képesek túltenni magukat, még orvosi segítséggel sem. Orosz Bernadett történetét három éve ismerte meg az ország, egy soroksári nő azonban szintén hasonló megpróbáltatásokon ment keresztül kislányával. 

A miskolci származású Orosz Bernadettet olyan súlyosan megverte régi párja, hogy a nő arca felismerhetetlené vált. Az orvosok kitartó munkájának köszönhetően ugyan a hegek begyógyultak, a többgyermekes édesanya azonban a mai napig ösztönösen kerüli a tükröket.

Hozzá hasonlóan egy nevét és arcát nem vállaló soroksári nő is elmesélte borzalmas és megpróbáltatásokkal teli történetét, melyben párja folyamatosan gyilkossággal fenyegette őt és kislányát. A férfi végül elrabolta a gyereket és túszként tartotta fogva, de szerencsére sikerült kiszabadítani. A kislányt azóta rémálmok gyötrik, szakemberek segítenek neki feldolgozni a történteket, édesanyja pedig szintén képtelen elfelejteni mindazt, amin keresztülmentek.

Bernadett a mai napig nem képes sírás nélkül beszélni emlékeiről, sokszor riad fel éjszakánként, mert a tudatába annyira beleégtek már a szörnyű pillanatok, hogy képtelen szabadulni tőlük.

A szakértő szerint minden bántalmazott nőnek fontos tudatosítania magában, hogy ami történik, az semmilyen esetben sem az ő hibája, a traumák feldolgozásának folyamatában pedig érdemes szakpszichológus segítségét kérni.

2023. január 29. 14:49
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...