
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Mihályfi Balázs mindenben támogatja szeretett lányát, Mihályfi Lucát. Így van ez a párkapcsolatában is. A csütörtöki Mokkában elárulta, hogy ugyan kedveli Hegyes Bercit, de nehezen viselte, hogy a fiatalok már összeköltöztek.
Már feldolgoztam. Ez egy pár hétig tartott, amikor üres lett a lakás. De most már öröm van
- mesélte büszkén az édesapa. Lányos apaként különösen nehéz számára az elengedés, hiszen Luca egész kicsi korától jelen volt a munkahelyén is.
Luca anyás inkább. Én nagyon sokat melóztam. Ő mindig jött anyuval a különböző színházakba, ahol én dolgoztam, és követte apát. Figyelte, hogy mi történik.
Határozott választ adott arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Hegyes Bercivel.
Bercit én nagyon megkedveltem. Egy nagyon édes pali. Nincs puskám otthon
- mondta mosolyogva a színművész, hozzátéve azt is, hogy egyszerűen, ha a gyermeke boldog, akkor ő is.
Nem traktálja tanácsokkal a lányát. Igény szerint beszélgetnek a fontos dolgokról, bármiben számíthat rá a gyermeke, ami szerinte természetes egy családban.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát