
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Bizonyára sokan ismerik a karácsonyi klasszikust, melyben Danny Devito annyi égősort vásárol, hogy házát még az űrből is lehet látni.
A Kiskarácsony mindenáron főszereplője a filmben ugyan túlzásba esett a díszítéssel, ám abban valóban igaza volt, hogy a fények hozzátartoznak az ünnepi hangulathoz és a várakozás időszakához.
Így tett a napokban Szandi is, aki házukat kívül-belül kivilágította, szebbnél szebb dekorációkkal tele aggatta.
A kreatív tehetség szerdán egy videót is készített otthonukról, mely úgy tündököl, akár csak egy mézeskalácsház.
A felvételt közösségi oldalán is megosztotta, mely többszáz ember dicsérő reakcióját is kiváltotta.
Míg erkélyeikről színes fényeket lógattak le, addig az épület falait zöld, mozgásban lévő pöttyökkel vetítették meg.
A házba belépve azonnal elönti az embert a karácsony meghitt hangulata, ugyanis a manó, a hóember és a rénszarvas figurákon kívül girlandok, gyertyák is megmutatkoznak.
Sőt, nappalijukban még három, kézzel készített adventi kalendárium is megtalálható gyermekeiknek, annak ellenére, hogy Blanka lányuk még az idei karácsonyt is San Franciscoban tölti.
Címlapfotó: Szandi hivatalos Instagram-oldala

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról