Időjárás-jelentés: Jó pár meglepetést tartogat a jövő hét

Záporokkal, zivatarokkal indul a július első hete, és sokfelé lesz élénk, olykor erős a szél. A hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap. Számítani kell záporokra, zivatarokra, az ország középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb számban. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-33 fok között várható, délkeleten lesz melegebb az idő.

Kedden a déli és a keleti tájak felett felhős, egyes körzetekben akár tartósabban borult maradhat az ég, míg másutt csökken a felhőzet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Reggelig délen és keleten még elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok, napközben inkább már csak északkeleten lehet számítani kialakulásukra. A déli határvidék közelében napközben ugyanakkor eleredhet az eső. Az északnyugati, északi irányú szelet nagy területen kísérik erős lökések. A minimum-hőmérséklet 14-21 fok között alakul, majd délutánra 23-30 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban felhős, borongós déli tájakon valószínű a hűvösebb idő.

Szerdán erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütés valószínű, de a keleti, északkeleti országrész fölött egy tőlünk keletre kimélyülő ciklon hatására tartósabban borult maradhat az ég, és arrafelé tartós eső valószínű. Emellett legfeljebb nyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor, esetleg zivatar, a középső országrészben csapadék nem valószínű. Az északias irányú szelet továbbra is nagy területen élénk, egy-egy helyen még erős lökések kísérik. Hajnalra általában 11-19 fok közé csökken a hőmérséklet. Délutánra általában 23-28 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult, csapadékos keleti tájakon 20 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Fotó: MTI/ Kallos Bea

Csütörtökön alapvetően gomolyfelhős, napos idő várható, de a nap első felében még közép- és magasszintű felhőzet is lehet az ország felett. Elsősorban a nap első felében néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati irányba forduló szél az ország északi, északkeleti harmadán megélénkülhet. Hajnalban 10-18, a délutáni órákban 24-29 fok várható.

Pénteken sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati irányú szelet helyenként még élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 11-20, délután 27-32 fok között alakul a hőmérséklet, és ismét melegszik az idő.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti irányba forduló szél nagy területen megélénkül, helyenként erős lökések is lehetnek. A hajnali 13-21 fokról általában 29-35 fok közé emelkedik a hőmérséklet, és újra beköszönt a kánikula.

Vasárnap erőteljesebbé váló gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütés valószínű. Elszórtan már kialakulhatnak záporok, zivatarok. Nagy területen kísérhetik erős lökések a délnyugati, déli irányú szelet. A hajnali 16-24 fokról 31-37 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

2024. június 30. 17:27
Súlyos baleset a rakparton: A vízbe hajtott egy autó – Videó
Egyelőre nem tudni, mi áll a baleset hátterében.
Egy al-Kaidához tartozó dzsihadista szervezet azt állítja, hogy megölt 70 katonát Beninben
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó JNIM dzsihadista csoport azt állítja, hogy megölt 70 katonát két raj...
Megvalósítja gyermekkori álmát Liptai Claudia, elérkezett az idő
Izgatottan várja, hogy megtörténjen.
12 embert agyonlőttek a kakasviadalon
12 embert lőtt agyon egy fegyveres bűnbanda egy illegális kakasviadalon Ecuadorban. A vérengzésről sokkoló videó kés...
Elgázolta a vonat, majd eltűnt a férfi
Eltűnt egy súlyosan sérült férfi, akit elgázolt a vonat Pozsony környékén. Egy nő viszont meghalt, amikor mindketten...
Borzalmas csapás: Már csak az urnája mellé kaphatta meg a csokinyuszit Csabika
Szerettei nem feledik.
Dunai hajóbaleset: Sokan aggódnak, kiderült, ki az, aki eltűnt a vízben
Nem adják fel a reményt.
Otthonában lábadozik Gulácsi Péter, megható képpel üzent húsvétra
Az ünnepet a családja körében tölti.
Alig lesz felhő éjszaka
időjárás-jelentés, 2025. április 20., vasárnap
Tények teljes adás, 2025. április 20., vasárnap
DRÁMA - Részeg volt a motorcsónak vezetője, a Dunába borult egy öttagú társaság szombat este Budafok közelében. Hárm...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.