
Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához
Csehy András öt fokos különbségre figyelt fel csütörtök reggel Veszprém vármegye északi vége és a fogatás helyszíne, Balatonfüred között.
Németh Lajos a Mokkában azonnal magyarázatot adott az anomáliára, mondván, a Kisalföldön már addigra megélénkült a déli, délnyugati szél, a Balaton partján viszont még szélcsendes idő volt. Már előre jelezte ugyanakkor, hogy napközben ott is megerősödik, sőt, időnként viharossá is fokozódhat a légmozgás.
Nedves, enyhe levegő éri el hazánkat a hétvégén, ami felhős, esőre hajló, gyakran csapadékos időt eredményez péntekről vasárnapig.
A meteorológus előrevetítette, bár enyhe időjárásra van kilátás a folytatásban is, a március tartogathat meglepetéseket, és nem zárható ki, hogy megváltozik a légáramlás iránya, és bevonzza az országba az Európa északi, északkeleti tájain felhalmozódott hideget. Ebben az esetben visszatérhetnének az éjszakai fagyok is a tavasz elején.
A magyar tengerre tekintve a szakember megjegyezte, hónapok óra folyamatosan emelkedik a vízszint annak ellenére, hogy nyitva van a Sió-zsilip: szerdán 129 centiméteres vízállás mértek.
Németh Lajos úgy látja, ismét „felborulhat” a Balaton, ugyanis a tartósan viharos déli szélnek köszönhetően megtörténhet az a ritkaság, hogy az erős légáramlat „feltolja” a víztömeget, ami azt eredményezheti, hogy a tó északi végén akár 60-70 centiméterrel magasabb lehet a vízszint, mint Keszthely környékén.

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán