Időjárás-jelentés: A frontérzékenyeknek pokoli lesz a jövő hét

Húsvét előtt ismét lehűlés várható. 

Vasárnap nyugat felől tovább csökken a felhőzet, és a gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap. Az északnyugati tájakon előfordulhatnak erősebben felhős időszakok. Szórványosan fordulhat elő zápor, az északnyugati és északkeleti vidékeken helyenként zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet időnként élénk lökések kísérhetik, de záporok, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12, 13 fok körül alakul.

Hétfőn nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 5 fok között alakul, a derült, szélvédett tájakon hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.

Kedden fátyolfelhős, napos idő várható, majd a nap második felében délnyugat felől vastagszik a felhőzet. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet jobbára 0 és +6 fok között alakul, a derült, szélcsendes vidékeken azonban hidegebb is lehet. A maximum 12 és 18 fok között várható.  

A fotó illusztráció: Shutterstock

Szerdán nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől növekszik az eső, zápor esélye. Zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 5, 10 fokot mérhetnek, a szélvédett tájakon hidegebb is lehet. Kora délután 15, 22 fok várható.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen számíthatunk esőre, záporra, majd a nap második felében csökken a felhőzet, illetve a csapadékhajlam. A szél északnyugatira, nyugatira fordul, sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 5, 11 fokról 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken jobbára napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Sokfelé megerősödhet a déli, délnyugati szél. A minimum 4 és 11, a maximum-hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.

Forrás: HungaroMet

2024. március 23. 16:00
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family