Idén augusztusban is meghódítja a Bazilika előtti teret a Mandoki Soulmates, ígéretes koncerttel készülnek

A többszörös platina- és aranylemezes zenekar az est folyamán a már megszokott varázslatos élmények mellett friss szerzeményekkel várja a rajongókat.

Örömmel jelentjük be, hogy Szent István ünnepe alkalmából Budapest szívében, a Bazilika előtti téren idén, augusztus 18-án 19:00 órától újra életre kel a többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates muzsika. Az est folyamán a már megszokott varázslatos élmények mellett friss szerzeményekkel várják a rajongókat, ugyanis ezúttal a korábbi nagy dalok mellett bemutatásra kerülnek a Soulmates új korongjáról, A Memory Of Our Future-ról is a fülbemászó, fajsúlyos dallamok, igényes és világszínvonalú hangszerelésben.

Az album nemcsak itthon foglalta le hetekre a slágerlista első helyét, hanem nemzetközileg is szenzációs chartpozíciókat ért el. Ez a fantasztikus eredmény bizonyítja, hogy az üzenetük – az európai egység, béke és szabadság fontossága – széles körben rezonál a hallgatósággal. Az albumnak itthon és nemzetközi sikere kiemelkedő, komoly amerikai kritikusok az év albumának nevezték, a német sajtó szintén csak szuperlatívuszokban ünnepli.


A koncerten élvezhetjük a világhírű zseniális csapat laza játékát, a kompozíciós érettséget és a kifinomult, harmonikus szerkezetek találkozását a jazz-rock virtuózok nagyszerű szólóiban… művészet a művészetben. Az album a mostani vészterhes időkről szól és arról, ami minket összetart, és nem arról, ami szétválaszt.

Az új lemez teljesen analóg technikával készült, a zenei szabadgondolkodók dalszövegei a kortárs világválságokat célozzák meg, beleszúrva a közönyös társadalom oldalába, hogy üzenetüket közvetítsék: „Hangosak maradunk a szabadságért és a békéért!” A „We Stay Loud" című dal arra buzdít, hogy legyünk bátrak, és ragaszkodjunk a szenvedélyünkhöz, válasszuk a zajos ellenállást a konformitás helyett.


Leslie Mandoki számára a zene mindig is a szabadság iránti vágy kifejeződése volt, különös hangsúlyt fektetve a békére. A Soulmates világszerte társadalmi tudatosságot keltett, beleértve korábbi albumaikat is, az Utopia For Realists, a Living In The Gap és a Hungarian Pictures címűeket is.

Az ügy: az emberség, az üzenet: a megértés és a zene: tökéletes közvetítő.

A koncert a precizitás és a szenvedély magasiskolája, és a formáció dalszövegeivel, zeneiségével mindig komoly üzenetet hordoz. Ez az esemény egy olyan ünnep, ahol a művészet, az ügy és a zene tökéletes harmóniában fonódik össze a Bazilika lenyűgöző és pazar környezetében. A Soulmates mindig is zenei remekműveket alkot, ötvözve a progresszív rock és jazz elemeit, hidat képezve különböző kultúrák, nézetek és generációk között. A Blood In The Water és az Enigma Of Reason című dalok azoknak az időknek állítanak emléket, amikor a normális élet megszűnt létezni, és a félelmeink valósággá váltak.


A Devil's Encyclopedia nem csupán egy kiáltvány a totalitarizmus és az agresszió ellen, hanem egy figyelmeztetés is a közösségi média szétszakító és konfliktusokat generáló propaganda hatásaira.


A Big Quit refrénjének soraiból: „Nehéz idők kemény embereket nevelnek, kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek. A könnyed idők könnyelmű generációt nevelnek fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat.”


A zenekar vezetője, Leslie Mandoki, elhivatottan dolgozik azon, hogy mindig a legjobb dalokat és hangulatot hozza el közönségének, megpiszkálva és felszínre hozva a mély emberi érzéseket. A nosztalgia, a remény és az elkerülhetetlen változásokkal való szembenézés a társadalmi kérdések és hovatartozás nagy elemzője.

Budapest a szülővárosom, mindig is az életem szerves része volt és marad. Számomra itthon mindig kicsit másabb színpadon lenni, óriási megtiszteltetés a magyar közönségnek játszani. Augusztus 18-án egy igazán különleges estére készülünk. Egyedülálló lehetőség lesz arra, hogy közösen ünnepeljük a zenei kultúrát és álljunk ki a szabadság, a béke, a törődő odafigyelés, józan ész és az emberségesség mellett. Hálás tisztelettel a közönségünk iránt, a lehető legjobb zenei teljesítményt nyújtjuk, hogy felejthetetlen és felhőtlen élményben részesüljenek. Boldog pillanatokat szeretnénk megélni, átadni, megőrizni a szívünkben és az emlékezetünkben! Szóljon a zene mindannyiunkért, az EMBERSÉGÉRT!

– mondta Leslie Mandoki.


A koncerten a részvétel ingyenes.

2024. június 19. 10:12
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family