
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A vitaminhiány kezelésénél nem ritka, hogy az emberek átesnek a ló túlsó oldalára, és túladagolják magukat, ami ugyanannyira káros lehet, mint az ellenkező állapot.
Tóth Tamás a csütörtöki Mokkában világossá tette, nagyon sokféle vitamin létezik, ezért megannyi tünet előfordulhat, de nagy általánosságban kijelenthető, hogy a romló közérzet jelezheti, hogy elvetettük a sulykot a pirulákkal.
Az obezitológus szerint a D-vitamint szokták gyakran említeni, mint túladagolható „szert”, ám ő ilyen esettel még nem találkozott annak ellenére sem, hogy meglehetősen sok ember fogyasztja a téli időszakban. Felhívta a figyelmet, hogy az aluladagolás sokkal jellemzőbb a D-vitamin esetében.
A szakember a gyógyszeripar fejlődését részletezve elmondta, az ezredforduló környékére az vált a fő szemponttá, hogy könnyen fogyasztható legyen, egy nap a lehető legkevesebbet kelljen bevenni, és hogy kellemes íze legyen a vitaminnak, ma pedig az a divat, hogy minél kevesebb adalékanyagot tartalmazzon a termék.
A könnyen lenyelhető kategóriába sorolható egy magyar vívmány is, a gélvitamin, amelyet elég valamilyen folyadékba belecsepegtetni.
Én azt gondolom, hogy az AI nemsokára elfogja hozni azt, amikor személyre szabottak lesznek a vitaminok
– fejtegette Tóth Tamás, aki szerint ez a módszer ma még nagyon drágán érhető el, de véleménye szerint hamarosan elterjedtebbé válhat. Ez talán éppen a magyar innováció felemelkedését okozhatja, ugyanis folyadékban, vagy éppen gélben sokkal könnyebb keverni a vitaminokat, mint tablettában.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát