
Meghalt Chuck Norris
"Terveim szerint fogtok még így látni, jelenleg nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek. Szerencsére mindent elértem, sőt többszörösen, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent" - válaszolta Hosszú Katinka arra a kérdésre, hogy láthatják-e őt még a szurkolók a vízben tempózni, vagy éppen összpontosítani a rajt előtt.
Beszélt arról is, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, ő azonban nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé. Hozzátette, a mai világban a sport még mindig meg tudja tanítani a fiataloknak, mi az a kitartás, hogyan kell célokat kitűzni és azokért harcolni.
A Hosszúról szóló, Katinka című film televíziós premierje május 7-én 21 órakor lesz a Dunán.
"Amikor elvállaltuk a filmet, nekem fontos volt, hogy megmutassuk, hogy én egy bajai kislányként indultam egy bajai uszodából és onnan sikerült világcsúcsokat döntenem, körbejárnom a világot, Amerikában járni egyetemre, és ezt mind az úszás adta" - mondta.

Az interjúban szóba kerül Hosszú nemrég megdőlt, 4:26.36-os 400 vegyes világrekordja, amelyet a 16 esztendős kanadai Summer McIntosh adott át a múltnak 4:25.87-tel. A magyar klasszis elmondta: McIntosh hozzá hasonló edzésmódszerrel és hozzáállással dolgozik. Megjegyezte, hogy ma már biztosan tudja a 4:20-as idő receptjét.
"Úgyhogy érdekes, ha most lennék tizenöt, teljesen más lenne az én pályafutásom története" - vélekedett, majd hozzátette: a 4:20-as idő szerinte nem űrbéli.
A Hosszú Katinkával készült interjút vasárnap este, a 22 órakor kezdődő Sport7 című műsorban, illetve az m4sport.hu oldalon lehet majd megtekinteni.
MTI

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?