
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A háromszoros olimpiai bajnoknő férje nem a táncparkett ördöge. Saját bevallása szerint még a szórakozóhelyeken sem szokott táncolni, inkább a barátokkal beszélget az asztalnál. Emlékeit felidézve abban biztos, hogy az esküvőjükön azért a bécsi keringő és a tangó nem maradt el. Most azonban fordult a kocka.
A Dancing with the Stars 19.30 órakor kezdődő showműsorában felhúzza a táncoscipőt a lábára, hiszen a szombati adás rendhagyó lesz. Táncol a család jegyében a párok három főre bővülnek, így Hosszú Katinka, Suti András és Gelencsér Máté együtt táncol.
András először tartott attól, hogy milyen lesz ez a különleges formáció. Ám a felkészülés megkezdése után, gyorsan elszállt a félelme. Mindhárman izgatottan várják, hogy bemutathassák a táncprodukciójukat.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát