
Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban
Egy fantasztikus úszókarrier végére tett szerdán végleg pontot Hosszú Katinka, amikor a közösségi oldalán hivatalosan is bejelentette a visszavonulását. Szavait olvasva szinte megelevenedik szemünk előtt a múlt, és az egymást követő képkockákon látjuk a kíváncsi kislányt, akit magával ragadt az úszás világa és ebben a szenvedélyben teljesen elmerült. Nem spórolt az idejével, az erejével, testét, lelkét odaszánva a sport már-már emberen túli kihívásainak.
Katinka sokszor feszegette a határait, nem ismert lehetetlent. Igazi Iron Lady volt, és az is marad. Ugyanis rendkívüli pályafutása nem vész a feledés homályába. A teljesség igény nélkül, kiemelve azt, hogy háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszoros Európa-bajnok, már önmagában több és csodálatosabb, mint amit kívánni lehet. Katinka pedig nem csak vágyott rá, hanem el is érte.
Pályafutásom során olyan értékes leckéket tanultam meg, melyek messze túlmutattak a sporton. Az úszás megtanított a kitartásra a nehézségekkel szemben, a fegyelem fontosságára és a csapatmunka szépségére
– fogalmaz az úszónő, aki vitathatatlanul az elszántságra és az állhatatosságra teszi a hangsúlyt.
A tehetségét az ambíciója és a szorgalma tette naggyá, míg ő alázatos maradt.Így lesz személye példakép örökre, függetlenül attól, hogy visszavonult. Amit és ahogy letett az asztalra, az inspirációt jelent azoknak a gyerekeknek, akik lehet, hogy még csak most fogalmazzák meg az álmaikat.
Az Iron Lady életében új fejezet nyílik. Noha nem múlt a szívéből az úszás iránti szeretet, de már most már másként éli meg.
A következő években remélem, hogy megoszthatom ezt a szenvedélyt másokkal — tanítva a fiatal úszóknak azt a varázslatot, amit a vízben találtam, és bátorítva őket, hogy kövessék az álmaikat
- zárja szavait Katinka.
Címlapfotó: Hosszú Katinka Hivatalos Instagram oldala

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én