
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Sokak nagy örömére 13 év után újra együtt zenélnek a Fiesta tagjai. Csordás Tibor és Knapik Tamás a nagy visszatérésről és jövőbeli terveikről a hétfői Mokkában meséltek.
„Nagyon-nagyon várom, hogy együtt játszunk és végre megszólaljanak ezek a dalok” – árulta el Tamás, aki megváltásként éli meg az újrakezdést.
Az életünknek a legfontosabb, meg a legszebb eseményeit is együtt éltük meg annak idején
– jelentette ki a gitáros, majd felfedte a banda feloszlásának okát is.
Elmondta ugyanis, hogy annak idején ő volt az, aki sértődötten befejezte az egészet, az évek során pedig úgy döntött, hogy ideje elásni a csatabárdot.
Azért a Tomi időközben egyszer-kétszer megpróbálta ezt kettőnk között helyrehozni
– kelt barátja védelmére Csordás Tibi, - aki többször elutasította zenésztársa békülési szándékát - mivel úgy gondolta, hogy a formáció már nem működne.
A beszélgetés végén arra is fény derült, hogy a banda hatalmas koncertsorozattal készül a 2025-ös évben, ami jövő májusban a Barba Negrában indul útjára a 25. jubileum apropóján.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát