
Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet
Rendkívül emlékezetes alakítást nyújtott Hermányi Mariann a Hunyadi sorozatban, aki még horrorisztikus jeleneteket is bevállalt a szerep kedvéért. A részletekről, a forgatáson történt izgalmakról a színművésznő és Szász Attila rendező beszélt a péntek reggeli Mokkában.
Kemény volt visszanézni, de igazából nagyon jó is, mert elértük azt, amit szerettünk volna ezzel a jelenettel
- kezdte gondolatait Hermányi Mariann, aki szerint nagy kilépője lett az általa alakított Luxemburgi Erzsébetnek.
A meglepő eseményekkel teli epizód Szász Attila rendezése.
Imádtam ebben a részben, hogy ebben vannak horrorisztikus, vicces és erotikus jelenetek
- árulta a rendező, aki visszaolvasva a kommenteket örömmel könyvelte el, hogy a nézők szerették a trónörökösnő karakterét, és mindenkit megdöbbentett a halála.
Hermányi Mariann szerette filmbéli karakterét, és történetének lezárását is izgalmasnak tartja.
Végre szerelembe esik, végre megtalálja a számítását. Elindul egy nagy szerelmi lélegzetvétel, amit azonnal el is vág a halál
- tette hozzá a színésznő.
Az eddigi részek is látványosak voltak, de mindez tovább fokozódik a következő epizódokban
- erősítette meg Szász Attila.
Új résszel szombaton 21 órától folytatódik a Hunyadi, a TV2-n!

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin

Elképesztő kalandra indul Fejes Tamás, autóval vág neki Afrikának

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít