Horrorfilmbe illő kutyatelepet számoltak fel Gyöngyösön, Dolly is belekeveredett a botrányba

Az énekesnő a kutyáit szaporíttathatta az áldatlan állapotok között.

Már az utcáról lehetett érezni a terjengő bűzt annál a horrortelepnél, amelyet több állatvédelmi szervezet közösen számolt fel Gyöngyösön.

Soha életemben nem láttam még ilyen körülményeket

– mondta el a keddi Mokkában Palotai Dóra ebrendész. Hihetetlen mocsokban volt tartva rengeteg kutya, amelyek szinte kivétel nélkül orvosi ellátásra szorultak.

A telepen 25, az esettel kapcsolatban összesen 35 négylábút mentettek meg az állatvédőt. Többet közülük műteni kellett, volt, amely lábát többszöri kezeletlen törés miatt amputálni kellett, egy francia bulldognak pedig szemét kell kioperálni.

Az ügy pikantériája, hogy a helyszínen kiderült, a népszerű énekesnő, Dolly is vitt el onnan kutyákat.

Először azt hittük, hogy egy rossz vicc

– mondta Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány munkatársa.

Állítólag csak segíteni akart az ebeken a művész, ám az állatvédők azt gyanítják, kutyáit szaporíttatta a borzalmas és méltatlan állapotok között.

Voltam már borzasztó helyeken, de erre nem voltam felkészülve

– magyarázta a látottakat Palotai Dóra, aki reméli, a lehető legsúlyosabb büntetéssel sújtják majd a felelőst vagy felelősöket.

2023. május 30. 10:33
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Az Európai Bizottság elnöke szerdán tartotta az úgynevezett State of the Union beszédét az Európai Parlamentben.
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...