
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A hatóság tájékoztatása szerint egy temetkezési vállalat munkatársai dokumentumokat hamisítottak meg annak érdekében, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból, és ezeket egyetemeknek adták el tudományos kutatás céljából 1200 euróért (448 ezer forintért).
A csoport hozzátartozó nélküli vagy külföldi állampolgárságú elhunytakat keresett azért, hogy az ügyletet később senki se vitathassa - olvasható a rendőrség közleményében.
A nyomozás tavaly év elején indult, miután a hatóságok számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy holttestet illegálisan vitt el a temetkezési vállalkozó az egyik egészségügyi intézményből.
Az elhunyt férfi szülővárosában kapott volna szociális temetést, így derült ki, hogy a halottasházi regisztrációt és az anyakönyvi nyilvántartónak leadott dokumentumokat is meghamisították.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Egy másik esetben pedig egy idősotthonban elhalálozott férfiről derült ki, hogy alig három nappal a halála előtt ajánlotta fel a testét tudományos célokra, amikor súlyos kognitív károsodás miatt már nem volt szellemi teljesítőképességének teljes birtokában.
A rendőrség kiderítette, hogy az elkövetők csaltak a hamvasztásokkal is; a tudományos vizsgálatok befejezését követően az egyik egyetemnek például több mint 5 ezer eurót (1 millió 870 ezer forint) számláztak ki 11 test elhamvasztásáért, csakhogy a városi krematóriumok jegyzékében ezek nem szerepeltek. Előfordult, hogy több személy földi maradványait egy közös koporsóban hamvasztották el, miközben mindegyiket külön számlázták ki az egyetemnek.
A rendőrség őrizetbe vette a temetkezési vállalat két vezetőjét, akik ellen csalás miatt indult eljárás, a cég két másik munkatársát okirat-hamisítással vádolják.
Forrás: MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót