
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A napokban egy Heves vármegyei otthonhoz riasztották a mentőket, miután holtan esett össze egy 8 éves kislány – számolt be a borzalmas esetről hétfőn az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.
A szülők ezt követően a mentésirányító segítségével azonnal megkezdték gyermekük újraélesztését, akiért emberfeletti erővel küzdöttek.
A kétségbeesett szülők pontosan követték az utasításokat, azonban a mentők perceken belül a helyszínre értek és átvették az életmentést.
Mint kiderült, az otthonhoz több egység is kivonult, köztük egy mentőautó, egy esetkocsi, valamint egy mentőhelikopter.
Az újraélesztés végül sikerre vezetett, majd a szakemberek légi úton szállították kórházba a kis beteget.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi