
Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem
A 12 éves Kristian Ashmore 14 éves bátyjával, Gabriellel együtt fotózkodott még júliusban az angliai Nuneatonban, amikor egy hátborzongató dolog megzavarta a szórakozást. A kép nézegetése során egy kislány arcát fedezték fel a gumiabroncsok között - írta a LADbible.
Kristian annyira megijedt a látottaktól, hogy nem mert a szobájában aludni, így édesanyjával töltötte az éjszakát. A gyerekek megesküdtek az anyjuknak, hogy nem szerkesztettek bele a fotóba, mivel nem is értenek hozzá.
Ayesha Wilson-Bent, a fiúk anyja azt követően kezdett hinni gyermekeinek, miután ő maga is megpróbálkozott a képszerkesztéssel, ám végül nem sikerült összehoznia. Kristian és Gabriel pedig túl fiatalok ahhoz, hogy ilyen magas szintű képszerkesztői tudással rendelkezzenek.
Az eredeti fotót csupán világosabbra állították, de más utómunka nem történt rajta.
"Annyira döbbentek és ijedtek voltak, hogy tudtam, biztos nem vacakoltak a fotóval. A fiaim nem haladó Photoshop-szerkesztők. Megnéztem, mikor készítették a fényképet, és mikor küldték el nekem – szó szerint másodpercek teltek csak el. Nem volt idejük szerkeszteni" - mesélte Ayesha.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal