
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A pályaválasztás során Nyertes Zsuzsa indíttatása az volt, hogy az édesapja orvos szeretett volna lenni. A művésznő mindig is szerette volna apja álmát megvalósítani, ezért jelentkezett az orvosira. Fizikából kicsit gyengébb volt, ezért nem vették fel őt. Ezt követően a MÁV Kórházba ment dolgozni ápolónőként és orvos írnokként. Később újra megpróbálta a felvételit az orvosira, de idő közben egy másik helyre is jelentkezett.
Gyerekkora óta volt egy énektanára, és az ő tanácsára megpróbálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is. Nagy meglepetésére ide elsőre felvették őt. 680 emberből 30 nyert felvételt, de ő sosem vette vérkomolyan ezt a pályát az elején. A felvételi után Marton László és Valló Péter osztályába került.
Másodéves volt, amikor elkezdhették a gyakorlatot. Volt egy próbafelvétel az egyik sorozatba, és ő kapta meg a szerepet, ez volt az első sikere. Azóta már rengeteg darabban láthattuk a művésznőt.
Nyertes Zsuzsának jól indult az éve, hiszen rengeteg feladata van. Most éppen Straub Dezső szülinapjára készülnek, többek között Gálvölgyi Jánossal, Bodrogi Gyulával, Balázs Andival és Oszvald Marikával. Hamarosan megy Erdélybe is turnézni a Pesti Művészszínházzal.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát