
Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik
Hagyományosan az Oxford University Press hozza meg a döntést az elmúlt tizenkét hónap szellemisége, hangulata vagy főbb elfoglaltságai alapján. A szerkesztők az adott évben nyomon követik a potenciális jelölteket, miközben megvizsgálják, milyen gyakran használják ezeket a szavakat, vagy kifejezéseket, és összehasonlítják ezt más nyelvi adatokkal. Idén azonban a nagyérdemű közönség dönthetett arról, mi legyen az év szava, ami 2022-ben nem más, mint a: Goblin mód, ami elsöprő többséget aratott és a szavazók 93 százaléka tette le a voksát a kifejezés mellett.
Ez a kifejezés olyan típusú viselkedést jelent, amire leginkább öntörvényűség, lustaság, mohóság vagy kapzsiság jellemző, az ilyen emberek teljes mértékben elutasítják a társadalmi normákat vagy elvárásokat.
A kifejezés 2022 februárjában terjedt el, amikor is koronavírus miatt bevezetett korlátozások nagyobb mértékben enyhülni kezdtek. Az Oxford University Press magyarázata szerint főként olyanokra jellemző, akik elutasították a „normális élethez” való visszatérés gondolatát, vagy fellázadtak a közösségi médiában megjelenő, egyre elérhetetlenebb esztétikai normák és fenntarthatatlan életmód ellen – írta meg az Unilad.

Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak