
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Julia Roberts és Pamela Anderson, Matthew Perry és Paul Rudd, Priscilla Presley és Helen Mirren.
Ránézésre maximum az lehet a közös ezekben a sztárokban, hogy mindannyian népszerű, hollywoodi színészek. De nem emiatt tették egymás mellé képeiket. Bármilyen megdöbbentő, de ezek a sztárok, bizony ugyanabban az évben születtek.
Az örök fiatalság kérdése sokakat foglalkoztat, pláne a sztárvilágban. Hiszen ki ne akarna mondjuk 60 fölött is ránctalan, feszes bőrt vagy éppen kerek idomokat magának. Emiatt rengeteg hölgy adja egymásnak a kilincset a plasztikai sebészeknél, de az esztétikai beavatkozásoktól sem óckodnak. Manapság már nehéz olyan hírességgel találkozni, aki botoxoltatott volna, ami egyébként már rengeteg sztárnak keserítette meg az életét.
Az akció filmek sztárja, Sylvester Stallone is bevallotta, hogy nehezen fogadta el az idő múlását, emiatt ő is botoxoltatni kezdett. Az egykori szépfiú már önmaga karikatúrájává vált, szinte felismerhetetlen lett az arca 77 éves korára.
Ezzel szemben a szintén 77 éves Nagy Feró hosszú évek óta semmit sem változott. Azon pedig, hogy a rocker sosem feküdt kés alá, senki nem lepődik meg.
„Tulajdonképpen nagy titok az nincs. Egy kis pálinka, egy kis fokhagyma, vagy sok pálinka, sok fokhagyma. Ilyen egyszerű az élet” – mondta Nagy Feró.
De bevallotta, hogy unokái, sőt a nála 20 évvel fiatalabb felesége is közrejátszik abban, hogy még mindig jó formában van. Bár az idő múlását azért ő is érzi, főleg ha pályatársait látva.
„Az én drága pályatársaim, csóró öregek, megöregedtünk. De, hogy tartjuk magunkat? A lelkünk az legyen fiatal, a többi meg hát a többi is számítana, de azért még eltotyorgunk valahogy” – tette hozzá.
Hazánk egyik legfiatalosabb 81 éves férfija, tagadhatatlanul Ernyey Béla. A színész-író hajlott kora ellenére kirobbanó formában van. Imádja a divatot, kétlaki életet él, rengeteget utazik. Ebben pedig nagy segítségére 38 évvel fiatalabb felesége, Dóra, akivel 15 éve alkotnak egy párt. Sosem tagadta, hogy Dóra teljesen megfiatalította őt.
„Nagyon-nagy szerencsém volt egész életemben, azt látom, hogy az Isten adott egy csomó fajta tehetséget, amivel nagyjából éltem is, és azt látom, hogy a legvégén adott egy olyan társat, aki biztos vagyok, hogy elkísér az utolsó pillanatig és ennél nagyobb nyugalom a világon nincs” – árulta el Ernyey Béla.
Nehéz elhinni, de Bélánál mindössze néhány hónappal idősebb a legendás televízióbemondó, Kovács P. József.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!