
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Hegyes Berci és kedvese, Vágner Fanni a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahová kutyájukat, Sütit is magukkal vitték.
Szerdán ünnepeljük ugyanis az Állatok Világnapját, a szerelmesek pedig ennek apropójából a hétvégén megrendezett Állatvédelmi Piknikre is ellátogattak.
Azért is voltunk kint a pikniken, mert fontosnak tartjuk, hogy főleg a fiatalabb generáció, főleg a gyerekek minél jobban és hamarabb megtudják azt, hogy az állattartás az mennyire felelősségteljes dolog
– mesélte a profi táncos, aki azt is kiemelte, hogy az ünnepek közeledtével sok kicsi kap háziállatot ajándékba, így elengedhetetlen a tudatosság.
Berci elárulta, hogy kiskorában voltak ugyan hörcsögei, de a felelős állattartás Sütivel érkezett az életébe. Mellette megtanulta, hogy reggel és este is le kell vinni, sőt, megfelelő tápanyagtartalmú ételekkel szabad csak ellátni.
Így a fiatalok előszeretettel főznek négylábú barátjuknak, darálthússal, répával és rizzsel dobják fel az étkezését.
Pár hétig nyáron azonban távol voltak szeretett kedvencüktől, ugyanis az Ázsia Expressz harmadik évadának felvételére utaztak Mexikóba.
Olyan veszélyeknek voltunk kitéve, éhségnek és így kellett teljesíteni naponta nagyon sok kilométert, 80-100 kilométert is akár. Voltak hullámvölgyek és magasságok is, érdemes lesz nézni, brutál jó volt
- adott egy kis ízelítőt Berci a szombaton induló műsorból.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek