Hét éven át fosztogattak, milliókat zsákmányoltak, most a banda újabb tagjait fogták el

Rablóbanda újabb tagjainak csuklóján kattant a bilincs.

A 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat felderítését közel tucatnyi létszámú nyomozócsoport végzi évek óta.

A több fős agresszív elkövetők munkáját tapasztalt betörő segítette, majd mikor bejutottak a házba, módszerük szerint az ott élőket gyorskötözővel tették ártalmatlanná, majd fegyverrel, késsel fenyegették meg őket, hogy átadják ékszereiket és pénzüket. Mikor mindent megkaptak, amit csak akartak, nyomaikat alaposan eltűntették, alkoholt, vagy vegyszereket locsoltak szét.

Múlt hétfőn, illetve e hét kedden a rendőrök újabb 3 tettest fogtak el a fővárosban, illetve Pécsen. Először a 46 éves K. Attila, valamint 28 éves fia csuklóján kattant bilincs, őket egy öt évvel ezelőtti, 2017. március 27-én éjszaka hajnalban, Tatán elkövetett rablással gyanúsították meg, melynek során maszkban és csuklyában, magukat rendőrnek kiadva támadtak rá egy házaspárra, megkötözték őket, a férjet bántalmazták is, majd közel 8 millió forintot érő ékszerrel és pénzzel menekültek el. A támadásban rajtuk kívül a 35 éves, jelenleg más ügye miatt jogerős szabadságvesztését töltő M. Richárd, valamint a már korábban elfogott és azóta fogva tartott H. Tamás és H. Zsolt vettek részt.


A nyomozók kedden B. Pétert hajnalban ébresztették, kihallgatása során nem tett vallomást, sőt, társaihoz hasonlóan mindent tagadott. Ettől függetlenül a nyomozók egy 2017. június 16-án késő este Pécsen, egy Körömvirág utcai házban elkövetett rablással gyanúsították meg. Társaival, H. Tamással, H. Zsolttal és M. Richárddal megtámadták az ott élő férfit, megkötözték, majd ékszert és pénzt vittek el több mint 10 millió forint értékben.

A bűncselekmény-sorozat több rablását is megoldott és a bandához kötötte a rendőrség. Így egy 2015. március 13-i leányfalui esetet, ahol több tízmillió forintnyi pénzt és ékszert raboltak. Egy 2016. augusztus 8-i biatorbágyi esetet is, ahol szintén több tizmilliós értékben vittek el pénzt, ékszereket és órákat.

Az azóta letartóztatott K. Attila, ifjabb K. Attila, valamint B. Péter ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya - írta meg a police.hu.

2022. október 21. 11:14
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family