
Meghalt Chuck Norris
Hegyi Barbara és Száraz Dénes a kedd reggeli Mokka vendégei voltak, akik a TV2 sikersorozatában, a Hazatalálsz-ban anya-fia kapcsolatban állnak egymással.
A Jászai-Mari díjas színművésznő egy alkoholista, lecsúszott anyát játszik, aki nem csupán az ital, hanem a televízió rabja is.
A fiát soha nem ismerte el, sőt, folyamatosan lenéző és lebecsmérlő viselkedést tanúsít vele szemben.
A művészek azonban megosztották: fürdőznek gonosz karaktereikben.
Mindig hálás ilyen gonosz dögnek lenni, mert van benne mit felmutatni
- mondta Barbara, a gondolatára azonban Dénes is rácsatlakozott.
Meg nem utolsó sorban büntetlenül lehetünk rosszak. Az is jó. Mindenkiben van negatív meg rosszaság és ezt mi ki is élhetjük
- emelte ki Dénes, majd elárulta, hogy eddig mindig jófiú szerepben tűnt fel a képernyőkön, vagy papként, vagy állatorvosként lopta be magát a nézők szívébe.
Most azonban megosztó, ugyanakkor összetett a karaktere.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?