
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Lázas volt, és mellkasfájdalomra panaszkodott az a 11 éves kisfiú, aki összeesett majd meghalt, egy nappal azután, hogy hazaküldték a kisvárdai kórházból. Édesanyjának azt mondták a kórházban, hogy csak megfázott, erről a gyerek nagynénje beszélt sírva a Tényeknek.
Martin először belázasodott, hányt is, nem volt életkedve, nem evett, nem ivott, ezután édesanyja elvitte a háziorvoshoz, aki beküldte a kisvárdai kórházba - mesélte a nagynénje.
Ott megvizsgálták a kisfiút, de rövid időn belül közölték, hogy a gyerek csak megfázott, igyon sok folyadékot.
A nagynéni szerint a nővérek még azt is mondták az édesanyának, hogy nem baj, ha nincs étvágya a kisfiúnak, mert nem ártana neki fogyni. Martin anyukája többször is mondta, hogy gyermekének nagyon fáj a mellkasa, hazaküldték.
Másnap összeesett otthon, többen is próbáltak segíteni rajta, végül a gyorsan kiérkező mentőknek köszönhetően visszatért a gyerek vérkeringése, majd mentőhelikopter kórházba szállította. Az intenzív osztályon kezelték, de újra összeomlott a keringése én meghalt.
A család szerint orvosi mulasztás, hogy nem vizsgálták meg elég alaposan a kisfiút, akinek végül szívizomgyulladás okozta a halálát, derült ki a boncolás után.
Egy igazságügyi orvosszakértő szerint a kórház a megfázásra utaló tüneteknek megfelelően járt el. Kiemelte, hogy a szívizomgyulladás gyakran nem jár heves tünettel, ezért nehéz felismerni.
A kórház vizsgálatot indított az ügyben, aminek eredményét a Tényekkel is közölte az intézmény. E szerint nem történt mulasztás.
Ezen a számlaszámon lehet adományokat küldeni, a szerény körülmények között élő családnak: 10404436-86767657-69861013 (Kresztyankó Noémi)

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért