
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Székely Anna és Rehák Márk is győzött szombaton a Veresegyházon megrendezett II. Golden Muaythai Gálán. A két magyar versenyző a keddi Mokkában elmondta, hatalmas élmény volt itthon szorítóba lépni, hihetetlen erőt tud adni, mikor az egész csarnok a nevüket skandálja, és érzik, hogy mindenki a sikerükért szurkol.
Nem adta magát persze ingyen a diadal, több hónapos felkészülés van a hátuk mögött, amikor minden nap legalább három órát edzettek.
Egy muaythai harcosnak mindent kell tudni
– vélekedett a különböző mozgásformák tökéletesítésére és a taktikai felkészültségre gondolva Rehák Márk, aki egy magasan jegyzett francia versenyzőt felülmúlva nyerte meg nemeztközi címmérkőzését.
A sportoló behozta a stúdióba az elnyert övet is. Elárulta, a teremben tartja, és minden edzés után megnézi, ugyanis ez motiválja őt a következő elhódítására.
A Magyar Muaythai Szakszövetség elnökségi tagja, Hajós István szerint a magyar néplélek is hozza magával a sportágban jelentkező sikereket. Kifejtette, a magyar mindig egy harcos nemzet volt, amely felfogásának és kitartásának köszönhetően kis létszáma ellenére is fel tudta venni a versenyt másokkal, éppen ezért lehetünk kiemelkedőek a küzdősportokban.
Hajós István szerint jó az az út, amire rálépett a sportág, és még több ilyen nemzetközi szintű gálára van szükség, ahol a fiatalok megmérethetik magukat rangos ellenfelekkel szemben is.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek