
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Tűz ütött ki egy luxus jachton vasárnap hajnalban Miami-ban az Egyesült Államokban, mintegy 15 perccel a kikötés után. Először csak a füstszagot lehetett érezni, majd 3 óra 30 perc körül felcsaptak a hatalmas lángok. A kikötőben hatalmas fekete füst gomolygott nem kis riadalmat keltve.
A fedélzeten tartózkodó 10 vendéget, és az 5 fős személyzetet még időben sikerült kimenekíteni. Helyi értesülések szerint a hajót Metro Boomin amerikai rapper és zenei producer bérelte ki.
A tűzoltók több órán át próbálták eloltani a tüzet, végül a luxus jacht reggel 7 órakor elsüllyedt. Az elszenesedett roncsot egyelőre még nem emelték ki a Miami folyóból.
Személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják – írta a Local10.
Címlapfotó: NBC6 Hivatalos Facebook Oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát