
Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása
Ördög Nóra tavaly volt először az MVM Future Talks konferencia házigazdája , s kezdetben elképzelni sem tudta, hogy miről tudnak majd beszélgetni.
Rá kellett döbbenjen azonban, mennyi olyan aspektusa van a jövőkutatásnak, ami az emberek hétköznapi életére is hatással van.
„Idén a technológia demokratizációjáról fogunk beszélgetni” – vázolta fel Szirmai Gergely, a Hollywood News Agency alapítója. Ez azt jelenti, hogy azt vizsgálják majd elsősorban, hogy hogyan kerül az átlagpolgárok kezébe az a hatalom, amit úgy hívunk, technológia.
Hatalmas feladat a konferencia házigazdáinak közérthetővé tenni ilyen bonyolult témákat, ám Ördög Nóra számára ez nem jelent nagy kihívást.
„Én vagyok az abszolút laikus csaj, aki próbálja felfogni az egészet” – mondta, s mindenkit arra biztatott, hogy kövesse az eseményt, ugyanis nagyon elgondolkodtató dolgokról lesz szó hétköznapi füllel is érthető módon.
Elismert hazai és külföldi szakemberek egyaránt részt vesznek a beszélgetésekben, s úgy vélik, egyre szélesebb az esemény iránt érdeklődők köre, ugyanis mindenki talál maga számára izgalmas témát.

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra