Hatalmas csata végén olimpiai elődöntős Losonczi Dávid

A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben óriási csatában legyőzte szerb riválisát, így bejutott az elődöntőbe szerdán a párizsi olimpián.

Az ESMTK világbajnoki címvédője a Rafig Huseynov elleni magabiztos, 5-2-es sikerrel mutatkozott be karrierje első olimpiáján a Mars-mező Arénában, ahol a nyolc között a 82 kilóban világ- és Európa-bajnok, 77 kg-ban olimpiai harmadik azerinél is keményebb rivális, a szerbek orosz származású klasszisa, az idei Eb-győztes Aleksandr Komarov várt rá.

A meccs előtt negyed órával Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke azt mondta az MTI-nek, hogy a Komarov elleni kulcsmeccs lesz, egy igazi rangadó, melyen bármelyik birkózó nyerhet.


A negyeddöntős csatát Losonczi kezdte energikusabban, és az első másodpercektől úgy tűnt, Komarov szeretne rápihenni a parterhelyzetre. Ugyanakkor a magyar sem rontott neki, érezhetően ő sem akarta energiáit feleslegesen pazarolni. Ezzel együtt egy ízben nagyon ígéretes karberántás után indított, de nem járt sikerrel.

Másfél perc elteltével menetrendszerűen jött a figyelmeztetés, melyet a meccs képének megfelelően Komarov kapott (1-0), aki azonban lent kiválóan védekezett, és a fejlefogással próbálkozó Losonczi fogásából szépen kibújt, majd gyorsan felállt. Ráadásul rögtön ezután a zóna széli helyzetben sikerült kiléptetnie a magyart, és egyenlített (1-1).

Az ESMTK klasszisát Módos Péter szövetségi kapitány folyamatosan biztatta és hajtotta előre, Losonczi pedig a harmadik perc elején riválisa jobb karját befogva kihúzta szőnyegről, és 2-1-re ismét ő vezetett, de nem sokáig, mivel a szerb edző videózást kért, ami után elvették az akciót.

A második menetet így nagyon nehéz helyzetből, hátrányban kezdte Losonczi Dávid, akit ráadásul minden igyekezete ellenére 40 másodperc után leküldték (1-2). Lentről aztán a védekezéssel nem volt gondja, majd azzal a tudattal esett neki állásból Komarovnak, hogy egyetlen pontra van szüksége a győzelemhez. Ezek után óriási lendülettel gyűrte Komarovot, aki csupán fél percig tudott ellenállni, amikor a magyar egy derékra támadás végén kiléptette.


Fordult a kocka, a szerbnek kellett akció a sikerhez, így egy perccel a vége előtt ő mozgósította minden erejét, a magyar pedig hiába forgott el többször is a zóna széléről, a sokadik Komarov-akció úgy tűnt, sikerrel járt, mert Losonczi kilépett.

A bírók megadták a pontot a szerbnek, a magyar birkózó viszont rögtön jelezte, hogy nem hagyta el a zónát, Módos Péter pedig videózást kért. Feszült, percekig tartó várakozás következett, a zsűri kockáról kockára elemezte a képsorokat, és végül arra jutott, hogy Losonczi Dávid valóban nem lépett a szőnyegen kívülre.

Mindez azt jelentette, hogy a világbajnoki címvédő magyar kötöttfogású 2-2-vel, később szerzett ponttal jobban állt, és már csak fél percet kellett kivédekeznie. Ezt meg is tette, majd diadalittasan kiáltott és még a közönség szórakoztatásáról sem feledkezett el egy látványos szaltóval.

Ezek az apróságok, mint hogy egy centivel kilép az ember vagy nem, csak annak a javára billennek, aki olyan profin készül, mint Dávid, akin az alázat a felkészülés alatt végig látszott. Nagyon boldogok vagyunk

- mondta az MTI-nek Módos Péter. "Most még fenn kell tartanunk a koncentrációt az elődöntőig, de azzal nem lesz szerintem probléma. Megyünk tovább."


A kapitányon és Lőrincz Viktor válogatott edzőn látható volt a meccs feszültsége, Losonczi Dávid ugyanakkor szinte kisimultan állt a magyar újságírók elé.

Tudtam, hogy nem léptem ki, pont lenéztem a lábamra, és bent voltam, ezért is kértem rögtön a challenge-et. Persze bírófüggő az ilyen helyzet, láttunk már olyat, hogy elvettek tőlem tust

- kezdte a meccset eldöntő szituáció felidézésével a klasszis birkózó, majd röviden összegezte a mérkőzést. "Az első menetben elvettek tőlem egy akciót, de nem foglalkoztam vele, amikor pedig a lentit kivédtem, tudtam, hogy egyszer ki kell tolnom, ezt megcsináltam, és később kivédekeztem."

A 24 éves sportoló azt is elárulta, hogy Komarovval sokat volt együtt edzőtáborban, és szerinte komoly gondok vannak a munkamoráljával.

"Nem edz úgy, ahogy kellene. Az edzőtáborban nem jött le sokszor edzésre, vagy nem birkózott a saját súlyában lévőkkel, csak kisebbekkel, ezért azt mondtam magamban, hogy egy ilyen embertől nem kaphatok ki" - nyilatkozta a magyar klasszis.

Losonczi később a szaltójáról elmondta, hogy szereti magát "produkálni" ilyen meccsek után, mert "kell a közönségnek a cirkusz", majd az esti elődöntőjéről is beszélt röviden, amelyben a bolgár Szemen Novikov lesz az ellenfele.

Háromszor birkóztam eddig vele, háromszor megvertem. Remélem, negyedjére is meg fogom

- mondta Losonczi Dávid, aki a 18.15-kor kezdődő esti program negyedik párjában lép szőnyegre.

Fotók: MTI/Illyés Tibor

2024. augusztus 07. 15:28
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family