
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Mindkét csapat jól indította a csoportkört, hiszen a Ferencváros a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszva legyőzte Trabzonsport, a Monaco pedig idegenben verte a Crvena zvezdát.
Ha lehet, most még nehezebb feladat várt a magyar bajnokra, hiszen a francia élvonalban szereplő rivális keretének összértéke kilencszerese a Fradiénak.
Az első lehetőség nem meglepő módon a hercegségbelieké volt, Wissam Ben Yedder fejese azért nem jelentett gondot Dibusz Dénesnek.
A ferencváros viszont nem ijedt meg, és a 21. percben tokmac nguen lépett ki szépen és lőtt a bal alsóba – kár, hogy centikkel lesről indult.
Maradt támadásban a zöld-fehér csapat, és Adama Traoré 23 méteres löketénél Alexander Nübelnek kellett bravúrt bemutatnia – ahogyan a túloldalon nem sokkal később Alekszandr Golovin lövésénél Dibusznak is.
A szünet előtt még Aissa Laidouni szabadrúgásánál kellett hárítania a Monaco kapusának, így gól nélkül fordultak a felek.
A második félidőben emelt a tempón a házigazda, de Henry Wingo rendre szögletre tudott menteni. A túloldalon Tokmac Nguen került újra helyzetbe, ezúttal viszont beérték.
A hajrá kezdetén Dibusz védett hatalmasat Ismail Jakobs közeli próbálkozásánál, ezt pedig már megbüntette a Ferencváros!
Franck Boli szólója után Adama Traoré visszatekert labdájára a csereként beálló Vécsei Bálint érkezett, és bár lövése háromszor is megpattant, végül átment a labda a gólvonalon (0–1).
A hajrában hiába próbálkozott, a monaco nem tudta feltörni a ferencvárosi reteszt, így a magyar bajnok a második meccsét is megnyerte!
Forrás: Index/Címlapfotó: Kovács Tamás

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát