
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A karácsony előtti időszak, főleg advent utolsó hete mindenkiben egyre jobban fokozza az ünnepi készültséget, ami sokszor nem csak mentálisan, de fizikailag is megterhelő. Főleg a vendéglátásban és a szépségiparban dolgozók érzik ennek hatalmas súlyát, Hajas László például az utolsó napokban akár 10 órát is eltölt a szalonban, hogy minden vendége elégedetten állhasson szenteste a karácsonyfa mellett. A szerdai Mokkában azonban elárulta, hogy a két ünnep között, valamint január első két hetében félreteszi a munkát, ugyanis egy régóta fiókban lévő projektjét szeretné befejezni.
Az az igazság, hogy már nagyon rég elkezdtem egy könyvet írni és akkor most két hetet erre áldozok
– fogalmazott hozzátéve, az életét szeretné papírra vetni.
A Hajas család otthon is nagyon készül már a karácsonyra, amit szenteste a szűk családdal töltenek, másnap pedig a nagy vendégsereget fogadják majd. A családapa elárulta, hogy az ajándékozás során náluk inkább az élmények kerülnek előtérbe, így előfordult olyan is, hogy az utazási iroda zárása előtt fél órával küldte el a fiát, hogy vegye meg a jegyeket a másnap induló járatra.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát