
Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 60 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
Az eset még 2019 november utolsó napjainak egyikén történt. Kora reggel a vádlott felesége a fővárosba utazott, a megállóba fia és férje is kikísérte, majd hazamentek. Délelőtt otthon pihentek, délután pedig vásárolni mentek, aminek alkalmával alkoholt is vettek. Ezt az apa a nap folyamán el is fogyasztotta.
Este a fiú aludni ment, de hajnalban felébredt, és kiment a konyhába, ahol azt látta, hogy apja az asztalnál ül, nem épp vidám hangulatban. A fiú megkérdezte az apától, tisztában van-e azzal, hogy anyja többé már nem jön vissza, erre a férfi ideges lett. Szóváltásba keveredtek, majd a vádlott felkapta a konyhaasztalon heverő kést, és hasba szúrta saját fiát. A fiú eltámolygott az ágyig, ahol rosszul lett, és el is ájult.
Mikor magához tért, apja az ágy szélén ült telefonnal a kezében. Ezt a fiú elkérte tőle, és ő maga tárcsázta a segélyhívót.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a szúrás halálos kimenetelű is lehetett volna, a puszta szerencsének köszönhető, hogy az eset nem tragédiával végződött.
A büntetett előéletű férfival szemben az ügyészség börtönbüntetést, és közügyektől való eltiltást indítványozott.
A címlapfotó illusztráció.

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit