
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Dobó Ági kezét két fiúgyermek és 10 és fél év kapcsolat után 2020. július 11-én kérte meg párja, Kiss Csaba.
A lánykérés Ági 43. születésnapi buliján történt, teljesen váratlanul érte a menyasszonyt. Családjuk és barátaik körében élhették meg a pillanatot, akik tanúi lehettek a szülők boldogságának.
Esküvőjüket tavaly télre szerették volna megszervezni, a koronavírus azonban átírta a terveiket. Kétszer is el kellett halasztaniuk életük legszebb napját, így idén nyárra, pontosabban most szombatra tűzték ki a dátumot.
Az elmúlt hetekben az izgatott menyasszony közösségi oldalai felrobbantak a lánybúcsúján készült képektől és videóktól, szerdán azonban kevésbé vidám posztot tett közzéInstagram-oldalán.
A jövendőbeli feleség ugyanis covidos lett nem sokkal a házasságkötés előtt. Azt is kifejtette, hogy háromszor vannak oltva és már korábban is átestek a megbetegedésen, így egy gyengébb lefolyású változat jelentkezett nála.
Torok-, mandula-, fül- és arcüreggyulladás gyötörte a csinos anyukát, és jelenleg is némi hát- és mellkasfájdalomtól szenved.
Posztjában kiemelte, hogy igyekszik pihenni, regenerálódni és mindent megtesz annak érdekében, hogy hétvégére teljesen jól legyen és kedvesével végre hivatalosan is kimondhassák egymásnak a boldogító IGEN-t.
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát