
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
A Kincsvadászok hétfő esti adása igazán izgalmasra sikerült, ugyanis a licitre bocsájtott tárgyak mellett akadtak olyanok is, melyek nem jutottak át az eredetiség-vizsgálaton.
Ilyen volt például a Béla által bemutatott Rejtő Jenő-öngyújtó is, amihez hihető történettel állt elő.
A játékos azt mesélte, hogy egykori könyvelőjétől kapta a tárgyat, aki pedig Klári nénitől, akinek Rejtő Jenő hagyta ott személyesen.
Van róla egy ajándékozási szerződésem, illetve nem is szerződés csak egy…
- kezdte magyarázkodását a férfi, ám meséje már ekkor több sebből vérzett.
A papírban leírtak, illetve a Béla által elmondottak kevésbé voltak összhangban, így Tilla és a szakember gyanakodni kezdtek.
Nagyítóval vizsgálták meg az öngyújtót.
Ebből hamar kiderül, hogy egy hamis tárgyról van szó, ugyanis egy már használatban lévő gyújtóba lett belevésve a „Rejtő” szó, illetve a díszítő minta. Sőt, a szakember arra is rávilágította a tárgy birtokosát, hogy a modell gyártása csak 1950-től indult el, Rejtő Jenő azonban 1943-ban meghalt.
Béla végül csalódottan vette tudomásul, nincs esélye licitre bocsájtani, pedig 5 millió forintban reménykedett.
Címlapfotó: TV2 Kincsvadászok

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert