Hamarosan férjhez mehet Schobert Lara

Új szerelmével ugyan csak néhány hete alkotnak egy párt, a jósnő szerint Lara pár éven belül már férjhez fog menni.

Lénárt Évi több híresség jövőjét olvasta már ki tarot kártyáiból, most azonban a Bors arra volt kíváncsi, vajon meddig tarthat Schobert Norbi és Rubint Réka házassága? Nemrég ugyanis az internetet elárasztották a találgatások, hogy Norbi visszavonulása miként hat majd kapcsolatukra, és felmerült az a hír is, miszerint a sztárpár már a váláson is elgondolkodott. Ezt később a Tények Plusznak adott exkluzív interjújában Norbi határozottan cáfolta, sőt, most az is kiderült, házasságuk a végsőkig ki fog tartani, a jósnő szerint ugyanis az angyalok vigyáznak rájuk.

A házasságuk nagyon stabil, igazi nagy szerelem, örökké tartó, életük végéig együtt lesznek. Aki azt állította róluk, hogy el akarnak válni az egy irigy szakmabeli, tehát a kollégájuk, aki terjesztette róluk ezt a pletykát. Nagyon sok ellenségük van, még szerencse, hogy az angyalok védelmezik őket...

– mondta Lénárt Évi a Borsnak, de nem csak Réka és Norbi jövőjét látta, hanem Laráét is. 

Azt láttam még, hogy pár éven belül Lara férjhez fog menni, és ő is sikeres lesz, mint a szülei 

– fogalmazott.

A lap arra is kíváncsi volt, mit szól a jóslathoz a Schobert család, kérdésükre pedig Réka elárulta, régóta jár már légzésterápiára, nyitott a spiritualitás felé is, így örömmel vette Évi jóslatát. Úgy fogalmazott, mindig jó hallani a pozitív visszajelzést a kapcsolatukról, azonban ezektől függetlenül is tisztában van azzal, hogy társát egy életre választotta.

Címlapfotó: TV2 Mokka

2023. június 23. 16:30
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Csípős hideg éjszaka talajmenti fagyokkal
időjárás-jelentés, 2025. május 9., péntek
Tények Plusz adás, 2025. május 9., péntek
ÜNNEPEL A VILÁG! - Felszállt a fehér füst, az amerikai Robert Francis Prevost lesz a következő egyházfő, XIV. Leó né...
family
Ezt nem hagyom annyiban!
Nem érti, hogy miért kell éppen pont Zámbó Jimmy-t gyalázni! Lájkokat vagy követőket akarnak így szerezni? Őrjöng, t...
family
Éreztem, hogy nagy a baj!
Makk egészségesen született, nem volt semmi komplikáció, semmi probléma. Aztán, amikor négyéves lett a kis Krisztián...
family
Ez megint nagyot fog szólni!
Drámai történetek, exkluzív interjúk, döbbenetes oknyomozó riportok! Gőzerővel készül a TV2 ikonikus riportmagazinja...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.