
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Leslie Mandoki és zenekara, a Mandoki Soulmates Budapesten, a Szent István-bazilika előtt tart szabadtéri koncertet az államalapítás ünnepe alkalmából augusztus 18-án este hét órától. A zenekar nemcsak a magyar államot, hanem fennállásának 30 éves jubileumát ünnepli.
A Mandoki Soulmates közölte, magyar dalokkal is készülnek, amelyeket Bartók Béla ihletett. A zenésznek ugyanis tavaly jelent meg új albuma, a Magyar képek, mely aranylemez is lett. A zenekar közölte, a budapesti koncerten a magyar képeket is előadják a közönségnek.
Mandoki korábban az Indexnek adott interjújában részletesen beszámolt a dalok alkotási folyamatáról. A tematikus lemez 2019 őszén jelent meg Hungarian Pictures címmel, ami magyar nyelven tavaly decemberben debütált. A zenekar elmondása szerint a dalok az erdélyi népzene gazdag hagyományait ötvözik progresszívrock- és jazzelemekkel.
Magyar zenészek is közreműködtek a projektben
A Magyar képeken világhírű zenészek és magyar előadóművészek is dolgoztak. A lemezen Ákos, Horváth Charlie, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel, Pápai Joci, a néhai Szakcsi Lakatos Béla, Takáts Tamás, valamint Zséda is közreműködött.
Augusztus 18. különleges és egyedi alkalom lesz arra, hogy közösen átéljünk egy lenyűgöző koncertet a magyar zenei kultúra jegyében. Bízunk benne, hogy a koncertünkkel felejthetetlen, mi több, »felhőtlen« estét kínálhatunk a közönségünknek, és mindannyian hosszú ideig őrizhetjük szívünkben és emlékezetükben ezeket a pillanatokat
– mondta Leslie Mandoki az eseményről.
Mandoki a kommunizmus miatt disszidált
Leslie Mandoki, avagy Mándoki László a hetvenes években disszidált Budapestről az Egyesült Államokba, miután az akkori kommunista diktatúra ellehetetlenítette zenei karrierjét. Mandoki az amerikai menekülttáborból indulva világhírű zenésszé vált, aki olyan neves alkotókkal dolgozott együtt, mint Al Di Meola, Ian Anderson vagy például Bobby Kimball. Jelenleg Németországban él.
A zenész mindig hangsúlyozza, hogy fontos számára magyar öröksége, a magyar szabadság, hiszen már édesapja is pesti srác volt 1956-ban. A zenész többször is felemelte hangját a kommunista diktatúra ellen, jó barátságot ápolt Mihail Gorbacsovval, akiről elmondta, a vezető békét és szabadságot hozott Európának, de üzenetét a háború csúnyán bepiszkította.
Mandoki legutóbb 2022 augusztusában lépett volna fel Budapesten, azonban a rossz időjárási körülmények ellehetetlenítették a fellépést.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát