
Marsi Anikó: Új év – új én
Az Ázsia Expressz harmadik évadának győztesét hétről-hétre szerelme, Armand oldalán láthatták a nézők, izgalmas volt végig kísérni, ahogyan a fiatalok átküzdötték magukat a sokszor könnyfakasztóan nehéz feladatokon.
Fanni most a Sztárban Sztár műsoraiban egyedül állt színpadra és tudta, hatalmas fába vágta a fejszéjét, mégis nagyon meglepte, mennyi pozitív és bátorító szót kapott követőitől, így fokozatosan ugyan, de elkezdett megnyílni. Nemazalány láthatóan hatalmas fejlődésen esett át, saját bevallása szerint vasárnap teljesen révbe ért, így valódi profizmussal tudta hozni Lukács Laci karakterét.
A műsor ugyan számára véget ért, de teljes meggyőződéssel állítja, hogy csakis pozitív élményekkel gazdagodott, emiatt pedig, ha csak nézőként, de ahogyan ideje engedi biztosan visszajár majd, hogy bátorítsa egykori versenytársait. Fanni nem agyalta túl kiesését, úgy érzi, így kellett lennie és neki ennyi idő jutott a versenyben, egy dolgot azonban nagyon sajnál, mégpedig azt, hogy nem viheti színpadra kedvenc énekesnőjét, Amy Winehouse-t, de egyszer talán ez is megvalósul.

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője