
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Bizonyára sokak életét keseríti meg a horkolás, ám csak kevesen tudnak rá esetleges megoldást.
Vannak, akik aktív űzői az éjszakai „sportnak”, azonban talán még többen akadnak, akik elszenvedői a kéretlen „dallamoknak”.
Míg valaki genetikai okokból horkol, addig mások dehidratáltság, alkoholfogyasztás, vagy háton fekvés miatt zendítenek rá.
Télen azonban a gyakorisága megnőhet, ugyanis a szárazabb levegő olykor orrdugulást, vagy torokirritációt is okozhat.
Martin Seeley, brit alvásszakértő szerint azonban van két tuti nyelvgyakorlat, mely csökkentheti, sőt, esetenként teljesen visszaszoríthatja a „káros” szokást - írta meg a Mirror vasárnap.
A nyelvizmok erősítése ugyanis könnyen segíthet a problémán.

A fotó illusztráció: Shutterstock
1. gyakorlat
Ez mindössze 30 másodpercet vesz igénybe. Csukja be a száját, és mozgassa a nyelvét 10 alkalommal balra, majd jobbra, végül előre.
Fontos, hogy rendszeresen és következetesen végezze a gyakorlatokat, egyes beszámolók szerint már a harmadik alkalom után jelentős lehet a változás.
2. gyakorlat
Ez sem tart hosszabb ideig, sőt. Szintén csukott szájjal kell végezni a gyakorlatot, mely csupán két mozdulatból áll.
Helyezze a nyelve hegyét a felső frontfogai tövébe, majd lassan húzza hátra azt a szájpadlásán keresztül a hátsó fogaihoz.
Ezt 10-15 alkalommal ismételje meg, garantáltan jobb estéi lesznek.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama