
Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés
Három ember meghalt és nyolc, köztük egy gyerek is megsérült Párizs egy északi elővárosában, Stainsban, amikor szombatra virradóra tűz ütött ki egy lakóházban - közölték a helyi hatóságok.
Rendőrségi források szerint a tűz hajnali 2 óra körül ütött ki egy háromemeletes épület földszintjén, amely a fővárostól 15 kilométerre fekvő, 39 ezer lakosú város polgármesteri hivatalának közelében található.
A tüzet szombat délelőtt sikerült eloltani a tűzoltóknak. Helyszíni tudósítások szerint az épület udvarra néző homlokzatán kívülről is láthatók volt a füst által hagyott fekete nyomok. A tűz okának kivizsgálását a bűnügyi rendőrség megkezdte.
A település polgármestere, Azzedine Taibi az AFP hírügynökségnek elmondta: az áldozatok között van a harmadik emeleti lakás 65 éves bérlője, annak nővére és egy barátnőjük, aki náluk aludt egy családi ünnepséget követően. A nyolc sérült közül hárman súlyos állapotban vannak, köztük egy hatéves kisfiú életveszélyes sérüléseket szenvedett - tette hozzá a polgármester, "szörnyű tragédiáról" beszélve.
A polgármester elárulta, hogy szeptember 27-én veszélyeztetettségi rendeletet adott ki a leromlott állapotú társasházra, amelyben mintegy 15 ember lakott, és amelynek több lakása is üresen állt.
"Az épületet nem fenyegette összeomlás, de különböző munkálatokra szorult" - hangsúlyozta. Ennek érdekében szerdán ürítették volna ki az összes lakást.
A közelmúltban két halálos kimenetelű tűzeset is történt ebben a megyében, Seine-Saint-Denis-ben, amely Franciaország legszegényebb övezetének számít.
A címlapfotó illusztráció: Twitter/@AFP

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot