
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Mandoki Soulmates több mint három évtizedes története előtt tisztelgett a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame, amit a rockzene szentélyének tartanak. A zenekar alapító atyja, Leslie Mandoki hétfőn reggel a Mokkában elmondta, nagyon megérintette, amikor óriási rajongás fogadta, és még az új dalaiból is idéztek a különleges rendezvényen.
Majdnem egy kicsit meg is könnyeztetett
– részletezte a zenész, akinek a bakelit lemezeit körülbelül tíz perc alatt elkapkodták az ajándékboltban, és hajnali egy óráig osztotta az aláírásokat.
Leslie Mandoki hozzátette, hihetetlenül sokat jelent számára az elismerés, hiszen egy olyan pesti srácként indult egykor, akinek állandóan azt mondták, hogy semmire nem viszi, és még útlevelet sem kapott a kommunista rendszerben, ma pedig a zenei világ legnagyobbjaival említik egy lapon.
Hangsúlyozta, nagyon hálás a magyar gyökereiért, illetve azoknak a magyar muzsikusoknak, akikre mindig is felnézett, és megalapozták a zenei pályáját. Bár a Mandoki Soulmates frontemberének több nyelven is születtek slágerei, elárulta, a magyar szövegírás nívósabb, mint bármelyik.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát