
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtöki közleménye szerint öt gyerekével együtt élt egy házaspár Csepregen. Az „anya” már a hatodik kicsivel volt terhes, ám a testvéreit is rettenetesen elhanyagolták.
Az idősebb, 5, 4, 3 és 2 éves gyerekeket este egy szeméttől, vizelettől, széklettől és rohadó ételmaradékoktól bűzlő szobába zárták, ahol egy 160-szor 200 centiméteres ágyon kellett aludniuk, és reggelig ki sem jöhettek.
A legkisebb, 2019 augusztusában született csemete értelmi és szellemi fejlődése rohamosan romlott, volt, hogy az egész éjszakát az ágyról leesve, ruha nélkül töltötte. Többször is előfordult, hogy az agresszív szülők bántalmazták, anyja pedig bele is rúgott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A legyengült és már ülni sem bíró kétéves gyerek végül gennyes tüdőgyulladást kapott, és miután nem vitték orvoshoz, 2022. február 8-ára virradó éjjel meghalt, a szülők viszont csak másnap délelőtt tíz órakor vették észre, hogy a kicsi életét vesztette.
Különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt a Szombathelyi Törvényszék az anyát 18, míg az apát 16 év fegyházra ítélte, végleg eltiltotta őket minden kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozástól, szülői felügyeleti jogukat pedig megszüntette.
Az ügy másodfokon folytatódik, mivel a vádlottak és védőik fellebbeztek.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi