
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Számos felmérés van ma már arra vonatkozólag, hogy mi miatt nem alszanak jól az emberek éjszaka, azonban most egy alvásszakértőújabb problémákat és megoldásokat tárt fel a témában – írta meg a Mirror vasárnap.
Jól bevált szokás, hogy a nap végén egy-egy filmhez, sorozathoz ropogtatnivalókat eszünk, azonban nem is gondolnánk, milyen mértékben befolyásolja alvásunk minőségét, hogy a TV előtt ülve miket fogyasztunk.
Vannak, akik az édes nassolnivalók mellett teszik le a voksukat, ám akadnak olyanok is, akik a sós ropik, perecek, pufik, csipszek táborát erősítik.
Számukra talán kevésbé lesznek kedvezőek a következő megállapítások.
A magas nátriumtartalmú ételek ugyanis vízvisszatartáshoz vezethetnek, ami viszont kiszárítja a szervezetet. Így előfordulhat, hogy éjszaka a szomjúság miatt meg kell szakítaniuk az érintetteknek az alvási ciklusukat pusztán azért, hogy igyanak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ha már isznak, akkor idővel a vizeletürítési inger is felriasztja őket álmukból, ennek köszönhetően azonban nehezebben alszanak vissza mélyen.
Ezek mellett még a magas vérnyomás is okozhat bonyodalmat éjszaka. A túlzott sóbevitel ugyanis megemelheti a vérnyomást, ami megnehezíti az ellazulást és az elalvást, sőt, álmatlansághoz vezethet.
Így az alvásszakértő azt javasolta, hogy a lefekvés előtti két-három órában ne fogyasszunk sós ételeket.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát