
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A banán egy alapgyümölcs, nagyon sokan szeretik, akár csak magában, akár valamihez hozzávalóként felhasználva, ám nem árt figyelni a jelekre – hívta fel a figyelmet a TWN.
Sokan szeretik a banánt, hiszen finom, tápláló, és még a túlérett példányokat is könnyen fel lehet használni.
Az érési folyamat során megjelenő barna pöttyök általában csak az édesedés és a puhulás jelei, onnantól viszont, hogy a héj alatt foltok jelennek meg, vagy a gyümölcs belseje szürkés-fekete, esetleg nyálkás lesz, akkor azt a banánt semmiképp ne fogyasszuk el.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ilyenkor ugyanis a penészgombák által termelt, rákkeltő és májkárosító méreganyagok lehetnek jelen, amelyek már kis mennyiségben is komoly egészségügyi kockázatot jelentenek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát