„Ha éhen akartok halni, akkor menjetek!” – éles fordulattal zárult a beszélgetés a Mokkában

Nem rejtette véka alá véleményét a népszerű magyar színész.

Egyedül maradt otthon Varga Miklós és felesége, ugyanis a házaspár ikergyerekei úgy döntöttek, 22 évesen kirepülnek a családi fészekből. Mindkettejüket „beszippantotta” a színművészeti egyetem, és mivel Budatétényben éltek, a mindennapos bejárás hajnali keléssel járt, így maguk vetették fel szüleiknek, mi lenne, ha elköltöznének a belvárosba.

Hirtelen csend lett a házban

– fogalmazott Varga Miklós a szerdai Mokkában. Az énekes úgy gondolta, nagyjából harmincéves korukig élvezik majd gyerekei a mama- és papahotel kényelmét, az élet azonban másként hozta.

Szinte egyik napról a másikra rend lett a házban, nincsenek már szétdobált ruhák, a művész viszont most már inkább szedegetné a zoknikat a lakás különböző pontjairól. Bevallotta, másfelől viszont örül, ugyanis az ikrek így egy kicsit önállósodnak, és valóban belekóstolnak a felnőtt életbe.

Varga Miklós elmondta, lánya és fia természetesen már egészen kicsi koruk óta szívták magukba a színházi közeget, ám ők úgy döntöttek, hogy meg szeretnék tanulni a szakma minden fortélyát. Édesapjukat ez egy kicsit aggodalommal is töltötte el. 

Én féltettem őket, de azt mondtam nekik, »ha éhen akartok halni, akkor menjetek«

– idézte fel reakcióját gyerekei elhatározására.

Az énekes a lányával és fiával kapcsolatos érzéseit nemrég dalba öntötte. Barátja előbb mutatott neki egy szövegkezdeményt, ami annyira megérintette, hogy otthon körülbelül öt perc alatt megírta a zenéjét. Nagyon megható volt, amikor Varga Miklós előadta gyerekeinek a szerzeményt, hiszen éppen a születésnapjukon lepte meg őket vele.

2024. március 06. 16:20
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták azt a férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy idős férfinak Kőbányán az Üllői úti felüljáró közel...
A Tisza párt elnöke Balatonfenyvesen arról beszélt, hogy szerinte 30-40 százalékos a visszaesés a Balaton körüli ven...
Újabb ukrán támadás. Néhány nap alatt a harmadik. A szállítás leállt – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunik...