
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
A Házasság első látásra pénteki részében Brumi a tettek mezejére lépett, amikor felesége különös kéréssel állt elő.
Számomra azért a masszírozás az egy intim dolog, nem engedem akárkinek, hogy a csupasz hátamat tapogassa
– vallotta be Reni, aki arra kérte férjét, hogy kényeztesse kicsit.
Ha visszakapcsolod a melltartómat, akkor ki is kapcsolhatod
– mondta az újdonsült feleség vetkőzés közben, Brumi pedig kijelentette, hogy két ujjal is simán leszedi a fehérneműt.
Nagyon jó érzés volt, ahogy Peti rám ült, azért a kis popómmal éreztem a dolgokat
– árulta el sejtelmesen Reni, majd elnevette magát.

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó